Halottak napja-Haloween-Hálaadás és még ki tudja mi más
Régen, mikor kicsi voltam, mindig ilyenkor kellett menni a temetőbe. Nem nagyon szerettem, hideg volt, köd volt, sötét és fáztam. És még gyertyát is gyújtottunk. Asszem ez ment 4 éves korom óta.
Volt egy kishúgom, aki keveset élt, gyerekfejjel az ember fel sem foghatja, hogy egyik nap még a kórházban mutogatják, büszkék rá-még mindig emlékszem a fekete hajára, és a helyes kis arcára-aztán meg pár nap múlva megyünk a temetőbe családostul, ahol mindenki sír. Az anyám, az apám, a mama, meg a papa is. Én meg nem értem, mi van....
Szóval miatta mindig menni kellett.
Aztán volt egy unokatesóm. Ez egy keményebb történet, mert milyen már az, mikor egy gyerek leéli a gyerekkorát az unokatesójával, akivel testvérként szeretik egymást, és akkor az unokatesó egyszer csak meghal. Nehéz volt. Viszont pont a múltkor számoltam ki, hogy több mint ugyanannyi idő telt el úgy, hogy már nincs itt. És végül is pont miatta csinálom azt, amit, szóval nem panaszkodom. És akkor miatta is kellett menni mindig.
Nem sokkal utána következett a nagyanyám. Szóval menni kellett.
Most itthon voltam egész nap, égettem gyertyát. Nem kötődöm a temetőhöz, aki fontos, az mindig közel van.
