Ami fáj, az nem kell. Ennek a legegyszerűbb módja a hasítás. Ami nem kell oda, ahol van, kivágjuk. A sebészek is ezt teszik, egy éles vágás elég az életmentéshez.
A léleknél ez másként van. Kivághatjuk, lehasíthatjuk, de nem törlődik ki. Akkor is ott lesz, és néha visszajár, kísért, mondjuk, hogy flashelünk.
Az az igazi művészet, mikor már ki sem kell vágnod magadból, ott van, kísért, talán meg is érint, és mégsem fáj. Hogy lehet ezt elérni? Hát kérem gyakorolni kell, sokat!
És mi van akkor, ha ott van, érzed, és mégsem történik semmi?!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése